énekel
Végre eszembe jutott, mit felejtettem ki a múlt hét eseményeinek lejegyzéséből. Azt hiszem péntek este történt, de nem az időpont a lényeges, hogy kimentem a kertbe énekelni. Csupa-csupa népdalt. Felüdtem a padon a központi füves rész küzepe táján, és jó hangosan énekeltem. Nem szóltak, hogy ugyan már, kedves, fogja vissza magát, igaz ámuló közönség sem gyűlt körém. Nem is bánom. Jól esett. Nagyon.
kilapított tündérek
Tulajdonképpen ez is Bathból származik.
Mármint a könyv, amiben a kilapított tündérek lapulnak. Az állítmány ebben az esetben nem költői túlzás eredménye, akit lapítanak az lapul (nem lapít, azt talán egy bizonyos Lady Cottington tette valaha). Ez a Lady Cottington a könyv tanúsága szerint gyermekkorától kezdve örömét lelte tündérek kétdimenzióba gyömöszölésében, nem törődve a ragacsos tündérnyomokkal a ruháján, légyen az akár a legszebb vasárnapi szoknyácskája. A kisasszony (e státuszát élete végéig féltékenyen őrizte) nagy levelező volt, és levelezőpartnerei sem voltak restek hosszú irodalmi műremekekkel szórakoztatni barátnéjukat. A könyvben a Lady C-nak írt válaszok sorakoznak...lapulnak is persze, de ez egy levél részéről megszokott dolog. Ízelítő a szerzőkből: Victoria királynő, C. G. Jung, W. Shakespeare, Kipling usw. usw. Impresszív társaság. A levelek mellett pedig ott díszelegnek a kilapított jószágok, bár a könyv végén álló igazolás szerint a tündéreknek nem esett baja, hiszen mikor a pajkos Lady C azt hitte, hogy kilapítja őket, csak lenyomatot hagytak a papíron, láthatatlanná váltak, és huss, már tova is repültek. Ebben pedig feltétlenül hinnünk kell, hiszen a Royal Society for the Prevention of Cruelty to Fairies állítja.
hiányos emlékeim
A bath-i kirándulás óta eltelt időről sajnos már nem tudok teljes pontossággal beszámolni. Szita ez az agy. A következő hétvgére vártam az unokatestvéremet látogatóba, de sajnos nem tudott jönni, az így felszabadult időt jobbára felszabadult lötyögéssel töltöttem.
Múlt héten szigorú lettem, és a terveimet leírtam egy táblázatba, végül egészen jól sikerült tartani a heti beosztást. Háromszor is betévedtem a Bodleyba, kétszer voltam korcsolyázni (az ebédideji kori a legjobb: először négyen, másodszorra hárman voltunk a jégen, földi paradicsom).Meglátogattam a Natural History Museumot, sok szép csontváz, Darvin rajzai és egy üvegfalú méhkaptár mellett még 230 millió éves fa megkövült törzséhez is hozzá lehetett érni.
Szombaton elmentem Stratfordba. Ha már egy köpésre vagyok Shakespeare papa nyughelyétől (és szülőhelyétől - 2 in 1), csak nem hagyom ki. Ez tehát a Globe-béli Szentivánéji folytatásának tekinthető. Ragyogó napsütés, valahol 25 és 30 fok közötti hőség, fél Anglita az Avon partján - bowling, golf, napozás, hajókázás. Én is voltam vizen! A kb 150 éves chain ferryvel keltem át az Avonon, egy igazi tengeri medve volt a komptekerő ember (ez kétségkívül nem pontos kifejezés, a pénzt is ő szedte, lehet hogy révészt kéne mondani, de ha egyszer főleg tekerni kellett egy rudat hogy menjen az a komp). Ha kicsit kevesebb lett volna az ember az utcákon, biztosan szebbnek tartanám a városkát (így is szép volt persze), de még mindig Bath viszi a pálmát.
have a Bath!
Csak úgy röpülnek a hetek, mióta visszajöttem Angliába! Bathban május 8-9-én jártam Ibivel. Remek szállásunk volt (Bath Backpackers), vicces falfestményekkel és jó árakkal. Direkt ablak melletti ágyat választottam, mert így kiülhettem a belső ablakpárkányra és nézhettem a világot. Régi vágyam teljesült :)
Eddig ez a város tetszik a legjobban idekint. Van ám építészeti koncepció, homokkővel borított házak (az új bevásárlóközpon is), és ifj és id John Wood is kitettek magukért. A Royal Crescent előtti mezőn vicces képek készültek és a Circus sem egy rossz hely.
A Római Fürdő hangulatos lehetett annak idején, most se rossz, csak nem lehet fürödni, pedig ott a 69 fokos víz (na jó, a forrásnál 69 fokos, a medencében kicsit hűvösebb). A múzeum profi, mint ezt az angoloknál megszoktuk. Még echte római néni is volt, aki a piperészeti titkairól fecsegett.
Nemeslelkű lokálpatrióták ingyenes városnéző sétát tartanak, sok érdekes történettel, erre feltétlenül érdemes benevezni, ha valaki arra jár. Különben hogy tűnne fel a laikus szemlélőnek a híres bathi függővécé??!!
Találtunk egy nem hivatalos - és sajnos csak ideiglenes - látványosságot is: a Poultney-hídon átérve ugyanis szembetalálkoztunk egy fehér habot ontó szökőkúttal. Miegint csak vicces fotók (sajna már kevés fény volt, hát nem a legjobbak). Egyszer csak megállt a szökőkút mellett egy taxi és kiugrott belőle egy kopasz ember, bemártotta a fejét a habba, káltott valamit a vele utazó nőnek, aztán vissza a taxiba.
kultúrantropológia
Ebből is kijutott. Szerdán délután mentünk a writingos csoporttal az All Souls College-ba a tanárnő egy ismerősének előadására, ami történetesen egy naxoszi kis faluban csoportosan látott álom részleteit és hatását fejtegette a nagy gazdasági válság (nem a mostani) idején. Nem volt rossz az előadás, csak az adatokból volt sok, amit a fejesek bizonyára értékeltek, nekem viszont kevésbbé voltak fontosak. Mindenesetre még a mellékhelyiséget is meglátogathattuk a nagymúltú intézményben. Egészen otthon éreztük magunkat. Nagyon szép teremben ültünk., remekbe szabott stukkóval díszített mellyezet és régiségszámba menő székek.
A faluban egyébként emeryt bányásztak (sztaki szerint csiszolópor:).
Kategóriák: napi esemenyek, csodadolgok, angol
írta: bugenvilia
híres helyen lakom
ha még nem tudtátok volna :)
De miről is híres igazából?
Tegnap kellett volna ezt a bejegyzést megejteni, mert tegnap ötvenhat éve történt Oxfordban, az Iffley Road-i atlétikapályán, hogy Roger Bannister 3 perc 59.4 másodperc alatt futott le egy mérföldet. Ez az első négy percen belül furorr mérföld! (Emléktábla tőlünk 7 perc sétányira.)
És Roger Bannister állítólag még itt jár köztünk (angol tanárnőm szíves közlése) fel és alá Oxford szép városában.
London - revisited
Nem lazsáltam, de minden hiába, a listámon csak gyűlnek a londoni kötelezők, sosem fogok a végére érni, bár vasárnap és hétfőn (bank holiday) tisztességes adag kultúrát fogyasztottam.
Vasárnap. Sikerült lencsevégre kapnom Szt. Ferencet a madarakkal (Wm. Cathedral), a St James's parkban pedig mindenféle érdekes kacsát fényképeztem (volt mandarin réce is, na mit szóltok?). Majd National Gallery (különös tekintettel Gainsboroughra és Turnerre - nézzük meg a hazait, ha már azt is tartanak). Gyönyörű anyagokat festettek. A Villámlástól megriadt ló, amit itt láttam, még pre-Delacroix, úgy áll, mint a cövek és emberien rémült arca van. Ezek után British Museum (egyiptomi szobrok, asszír-babilóniai faragványok, görögök főleg). Végre láttam eredeti görög ión oszlopot (hála a birodalomnak:). Most már értem, miért mondta Rita néni, hogy a felnőtt nő arányaihoz hasonló a ión oszlop - a görögök még egészen filigrán templomokat építettek, én meg eddig csak klasszicista múzeum-bejáratokon láttam gigászi kőtömböket. Itt aztán van minden, nem kell messzire utazni, hogy általános képet kapjak a földi kultúrákról, úgy általában. Egyesek bélyeget gyűjtenek,...kinek mi.
Terveztem még sétát, de már csak az Old Bailyhez mentem el, aztán beültem egy kávézóba angol leckét írni. Sikerült megtalálnom a London Bridge vasútállomást, és kevés értetlenkedés és bajmolódás után jegyem és vonatom is lett. Sydenhambe baj nélkül eljutottam, Ibi is befutott nem sokkal utánam.
Hétfő. Kicsit fáradtan ébredtünk. Vettünk napijegyet, úgyhogy metróztam is sokat - tényleg gyorsabb mint gyalog. A Victoria & Albert Museumban kezdtünk (angol szobrászat kiállítás: egy rakás Rodin meg egy Canova - ők mint inspirálók voltak jelen, divat kiállítás, láttam régi-régi cipőket, ez mindig érdekelt, faliszőnyegek, jelmezek és minden csoda).Sétáltunk a Hyde Parkban, az Avatar-fát már elvitték. Megkóstoltam a mentás Cornettot, fantasztikus. Délután Tate Modern. Változó lelkesedés, változó színvonal (bár ehhez én kevéssé értek, sajna). Itt már Michi is velünk volt ( német au-pair). Beültünk a vasmacskáról mevezett fogadóba, cappuchinot ittam Mini Rocky Roaddal, ez sem rossz édesség. Beszélgettünk két holland sráccal (üres asztal reménytelen, de kedvesek voltak).
Ide futott be Patric és Louis (Ibi "családja"), nekik ülőhelyük is volt estére, mi a yardon álltunk. Így is jó volt. Szent Iván éji álom - rengeteget nevettünk, jól játszottak (kicsit talán túl vásári komédiás lett, de ki tudja, lehet, hogy régen is ilyen volt, csak én az egyetemen hallok róla, és ott más szemmel néznek egy-egy darabra - ez kérem szórakoztatóipar, de jóféle). Szerencsére Michi is a Viktóriáról ment haza, úgyhogy nem kellett egyedül metróznom. Nem bántam. Éjjel kettő körül már Oxfordban voltam az ágyikómban. Nem kellett ringatni.
Kategóriák: napi esemenyek, csodadolgok
írta: bugenvilia
május
elsején a Magdalen College kórusa énekel a toronyból és Morris-dance-osok lepik el Oxford utcáit. Már hajnalban. Sajnos nem tudtam részt venni az általános örömujjongásban, gyógyító alvást tartottam helyette. Ez sem volt rossz, aztán pedig you tube-ról pótoltam az élményeket (ez természetesen eleve halálra ítélt próbálkozás volt, node...)
harcolok...
...a nátha ellen.
Van jó angol óra és jó idő, és nekem most mégis kevés, mert alig érzek illatokat (pedig vannak, minden virágzik), és döntöm magamba a mézes teát (ez utóbbi nem nagy szenvedés). Azt hiszem, a napi gyümölcsbevitelt is növelni kell, hogy kiveszkődjek a megfázásból. Szerettem volna futni menni, de inkább itthon maradtam, és szeretnék holnap könyvtárazni, de lehet, hogy inkább majd kúrálom magam.
welcome back
Minden izlandi vulkán ereje kevésnek bizonyult ahhoz, hogy még néhány nap otthonlevést csikarjon ki számomra. Így aztán visszajöttem Oxfordba. Baj nélkül. Sőt. Lutonban már egészen otthon éreztem magam, nem szólva az ismerős buszútról és Oxfordról, ahol már az utcán rámköszönnek :)
szép álmok
Azt hiszem, félek a tanítástól.
Ugyanis megálmodtam a gyakorlótanításomat, és rémületes volt. Az egyik gyerek egy tűt szúrt a hátamba, a drága tanári kar pedig beköltözött az órámra (a tanári szoba és az osztályterem ugyanaz a helyiség volt), és szórakoztatta a gyerkőcöket, amíg én a Rómeó és Júliát próbáltam vonzó színben feltüntetni.
Végül egy alsós tanítónénim hajlandó lett volna elárulni, hogy milyen könyvből is kéne, hogy tanítsak, de felébredtem.
friss reggeli meglepetés
Amint tegnap reggel békésen pakolásztam a szemetet, elérkeztem a St John's Home kukájához, és rutinos mozdulattal már nyitottam is a fedelét...és rögvest vissza is ejtettem. Mert mi mosolygott rám kókadt fejjel a szemeteszsákok közül? Egy döglött örvösgalamb. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmitől megijedek, de sikerült. Aztán kerítettem egy zsákot neki, csak az volt zavaró, hogy nyeklett-nyaklott, míg beletettem.
Végül kiderült, hogy ez Liz ajándéka volt. Mivel a galamb még nem indult rothadásnak, gondolta, minek bezacskózni, majd Annácska (my dear, I'm so greatful) megcsinálja. Igaza lett.
grand national
Liverpoolban ma tartották ezt a nevezetes versenyt. Végül nem rendeztünk fogadást a St Mark's-ban, pedig...pedig... :)
Lovat azért választottunk magunknak, és nekem kivételesen jól sikerült: Don't push it (zsoké AP McCoy). Megnyerték. Elsőre kiszúrtam a lovacskát, bizony ám.
A mesének van előzménye, na nem az enyémnek, hanem a zsokéénak, akinek ez volt a 15. grand national-je, nagyon jó zsoké, de eddig nem sikerült megnyernie ezt a versenyt (csak rengeteg másikat), most aztán elképesztően boldog volt. Hiszen hiába vagy a legjobb, ha ezt a díjat még nem söpörted be.
Ezek az angolok...hm...itt a sportesemények hihetetlenül fontosak.
most már igazán...
...tavasz van!
A héten egyre többet sétáltam, és tele lett az orrom mindenféle illattal, cseresznyefák és pici virágok. Sok-sok napsütés. És persze a kertben dolgoztam, úgyhogy alaposan ki is élveztem. Ma délután találtam egy eddig fel nem fedezett virágot a Helen House sarkán, kicsit, lilásfehérek és nagyon illatosak. A reggeli futás is tavaszi volt. Nem értem, miért futnak az emberek bedugaszolt fülekkel, amikor reggeli madárhangokar is hallhatnának. No, sebaj, én meghallgattam őket.
angolóra
A mai nappal hat hetes angol kurzusom végére értem. A színvonal hullámzó volt, és az utolsó héten már nem volt sok kedvem elmenni az órákra (bár az új tanárnő nem volt rossz). Ma nagyon nyüglődtem a házi feladattal és az útrakeléssek, de az utolsó óra jól sikerült. Rendesen nyelvtanoztunk és zenét is hallgattunk, sőt, a zeneszámokból is sikerült elővarázsolni néhány hasznos phrasal verb-öt.
Az angolórák kétség kívül Laurence-szel voltak a legjobbak, tanultunk sokat, és közben jól szórakoztunk, persze Glenda is rendben volt, csak a nagyon-nagyon vészhelyettesítő Mark volt gáz - kár, hogy sokáig húzódott a vészhelyettesítés. Persze egyetlen pillanat sem igazán haszontalan, amit egy vérbeli angol társaságában tölt az ember, csak nem egyformán szórakoztató.
Most pedig két hét angolóra-szabadság következik, aztán majd egy writing course-ra térek vissza a nyelviskolába heti három napra. Ez az öt napos megoldás kicsit sűrűvolt.
London - első vizit
Szavazás és mise után Dáviddal a nyakunkba vettük a várost, Kata pedig egy ismerősével találkozott. Rengeteget sétáltunk. Az első fényképre kívánkozó látvány egy pár lovasrendőr volt. A Mallon a bicikliút mellett külön lovas ösvény is van, és remekbe szabott lovas közlekedési lámpák, hozzájuk tartozó, megfelelő magasságban lévő gombokkal.
Első vh-s emlékmű, Buckingham Palace (Viltória királynő oszlopával), Westminster Abbey, Houses of Parliament + Big Ben - ezeket szépen sorban körbesétáltuk, és megejtő szépségű képeket is készítettem :) Trafalgar Square és Nelson papa fenn a magasban, no meg a nagyjelentőségű National Gallery. Aztán irány a St Paul's, tényleg gyönörű, délután itt szedtük fel Katát, bementünk a szertartás végére, a finálé az volt, hogy kinyitották a nagykaput, mikor a lemenő nap pont besütött rajta (ez a templom jól van keletelneve, mondá Dávid, és millyen igaza volt.
Az egészen bizonyos volt, hogy csak egyetlen egy helyre lesz időnk bemenni a fél hatkor záró intézmények közül. Először a Towerre gondoltunk, aztán a HMS Belfaston kötöttünk ki (ez azt hiszem képzavar, kikötni egy hajón :S). Nagyon izgalmas volt. Jól körbejártuk kívül-belül, volt sok viaszbábu. A kórház részen az egyik kisgyerek meg is ijedt a bekötözött kezű sebesült katonától. A szülei próbálták összebarátkoztatni a bábuval, úgy, hogy megkocogtatták az állát. "Nézd, nem is igazi!"
Hatalmas ágyúk, légi, tengeri és szárazföldi célok ellen. Furcsa belegondolni, hogy ezekkel az ágyúkkal, ha nem is minket, de a mi szövetségeseinket lőtték a második világháborúban. Voltak kisebb kiállítások a hajó történetéről és a hajóépítésről általában. Sokat szenvedtem a szoknyámmal, állandóan fogni kellett, hogy ne fújja a nyakama a szél, pláne a hajólépcsőkön.
Sokat gondoltam nagyapára és Csillára, gondoltam, hogy fényképezek is nektek, de addigra sajnos rlemerült a gép, tényleg nagy kár. Még ma is youtube-os felvételeket nézegettünk róla...:)
Visszafelé átsétáltunk a Tower Bridge-en, legalább kívülről megcsodáltuk a Towert. Este pedig fáradtan lerogytunk egy kellemes pubban az asztal mellé, mikor kiderült, hogy már bezárt a konyhájuk. Így egy egész háztömböt kellett sétálnunk, mire megtaláltuk a béke szigetét. Nagyon finomat vacsoráztunk, egy vegyestálat, csirkével, sausage-dzsal (?), krumplival, foghagymás kenyérrel és tortillával. Megkóstoltuk a Sticky Toffee-jukat is, igen kiváló volt, jó meleg, és tejszínhabot is kaptunk hozzá ( a nővérek tejszínnel eszik). Korábbi buszra nem engedtek fel minket, úgyhogy a tervnek megfelelően a 23:35össel jöttünk haza, negyed kettőre már meg is érkeztünk a St Mark'sba, ma dél után keltem, és most ápolgatom megfáradt lábamat.
Kategóriák: napi esemenyek, csodadolgok
írta: bugenvilia
Szent Három Nap
Csütörtökön a jezsuitákánál voltunk Katával. Nagy kavar volt, eredetileg úgy tudtuk, nyolckor kezdődik a szertartás, de szerdán kaptuka a hírt, hogy hétkor. Majd mikor odaértünk, kiderült, hogy mégis nyolc. Így aztán 50 %-kal növeltük a kórus létszámát. Továbbra is gondjaim vannak az alt-szólam meghallásával. Az egyik énekes néni (néniből igazából az egyetlen) nagyon megörült nekünk, és máris hívott állandó kórustagnak. Nono. Majd meglátjuk. Péntekre viszont biztoisra mondtuk, hogy megyünk. Katának sikerült is. A pénteki napot én itthon töltöttem csendes szenvedgézés közepett.
Szombat este a Greyfriarsban voltunk (este kilenctől kezdődően), majd igazi otthoni feltámadási vacsorát tartottunk. Napközben csináltam kaszinótojást, Andi pedig már egy nappal korábban megfőzte a sonkát. Kiváló volt.
Vasárnap a sisterek Easter Vigiljére mentünk, hajnali ötre, hátom óra pihentető alvás után. Aztán hárman nekivágtunk Londonnak a 6:40es busszal, hogy teljesítsük állampolgári kötelességünket, és leadjuk a szavazatunkat a nagykövetségen. Pik-pak kész voltunk mindezzel, annak ellenére, hogy idén Londonban 2035en akartak szavazni. Voltunk misén a Westminster Cathedralban, grandiózus főpapi mise volt, gyönyörűen énekelt a kórus, többek között sok Palestrinát.
utólértem magam
Végre, nem háborog a lekiismeretem, hogy elhanyagoloma blogírást, mert íme, már nagyhétnél járok, írásban és a valóságban is!
Hétfőn voltam az egyetem ilelkészségen, belülről a gyóntatószék olyan, mintha a berlini falat építették volna a pap és a gyónó közé, brrrrrrrr. Jártam a Blackwell's Bookshopban, és Wilde Dorian Grayének boldog tulajdonosa vagyok (a könyvtárból az összes példányt kikölcsönözték).
Kedden megtartottuk a húsvéti nagytakarítást a St Mark'sban, ragyog a ház. Kata kapott csomagot, így barkánk is van! Ma ünnepeltük a születésnapját, úgyhogy kora reggel tortával indítottunk.
Gyűröm a nyelvvizsgajelentkezést, remélem idejében sikerül minden papírt elküldeni, és mehetek júniusban proficiencyre. Ez aztán a kihívás!
múlt hét
Hétfő: végre valaháta Magdalen College. A könyvtári olvasójegyemmel bemehettünk ketten Katával (amiven rendelkezem, az nemes egyszerűséggel Bod Card névre hallgat, jó tudni). Láttuk a szarbasokat, bár csak messziről. Nem kedvelik igazán a látogatókat, a távolban szökdécseltek fel-alá. Gyönyörű patak, park és sétány nyílik a college kertkéből, arra is elsétáltunk, és fényképezkedtünk a most épp 209 éves Magdalen-fa előtt.
A konventben takarítani alapvetően kellemes elfoglaltság, csak port nyelek sokat. Szinte érzem, ahogy a tea kimossa a porcicákat a torkomból. A második emeleten síri csöndben kell takarítani. Ez nekem természetesen nem megy, csak az igyekezet van meg. De egyelőre még nem panaszkodtak, hogy zavarom őket az elmélyülésben, elmélkedésben. Megismerkedtem a különféle törölközők és konyharuhák lecserélésének menetével, a szemeteszsákok útjával - egészen a kertvégi nagy kukákig.
Pénteken lázadtam, és nem mentem el angol órára (egész héten beteg volta a tanárunk, és a helyettesítő nem valami fényes, természetesen szépen beszél angolul:). Helyette feladtam pár képeslapot (végre valahára, már mikor terveztem!), és ücsörögtem a kertben. Igen jól esett.
A hétvége is pihenősre sikerült. Péntek este és szombat délelőtt Büszkeség és balítéletet néztem, és mint mindig, most is élveztem. Szombat délután angoloztam, és Jeanne-nál voltam. Ő egy idős néni a St John's Home-ból, és rettentően sokat tud az angol irodalomról. Olvasott nekem Eliotot és Dylant. Sokkal jobban tetszenek az angol versek hangosan, jobban értem őket, és élvezni is tudom. Kaptam tőle kölcsön egy könyvet a nonszensz költészetről, most azt bújom, érdekes. Vasárnap jezsuiták és korcsolyázás. Itt voltak Andi barátnői. Ez is nyugalmas nap volt.
Csodás vasárnap
A következő hét eseményei ködbe vésznek, szerdától elkezdtem a konventben takarítani, így húsvétik hétfő-szerda-pénteken takarítok, és csak heti két napot töltök a kertben.
Ez a vasárnap nagyon jól sikerült. A jezsuitákhozmentünk Katával misére. Utána kiültem az Isis partjára, egy órácskát sütkérezni a napon, néztem az evezősöket és a járókelőket. Írtam mindenfélét. A napsütés ellenére egy óra múlva már kezdett hűvös lenni a padon ücsörgés, úgyhogy kerestem egy szimpatikus helyet, és ittam egy remek tejeskávét (valamint ettem egy kevésbé remek zabpelyhes süteményt, kicsit keserű volt, a végét már otthagytam).
...aztán irány a jégpálya, mert a vasárnapi jégtáncos alkalmakat, ha csak lehet, nem hagyom ki. Csuda jó dolog, hogy itt csak szeptemberben zár be a műjég, az meg már engem nem fog szomorítani.
Mikor hazaértem, Katas kint ült a teraszunkon, ott ebédeltünk együtt, aztán pedig angoloztunk. Pihenés is volt (kell az egyedüllét, de még hogy!), hatékony is voltam, nagyon jól éreztem magam.